Költöztem, messzebb, de olcsóbb helyre, suliba majdnem annyi idő alatt beérek mint eddig, mert igaz hogy sokkal messzebb van, de kilépek az ajtó és látom az állomást, amire mindig is vágytam, olyan mintha a Szent Imre téren laknék de a Csepeli HÉV a Deák térig járna, szóval azért jó ez. :) Ezen kívül kocsit is tulajdonképpen bármikor tudok kérni, ami szintén elég jó "szolgáltatás", azért meglátjuk hogy alakul hosszú távon. Egyelőre teszik, ahogy nézem itt kevesebben mobilinterneteznek, valahogy gyorsabbnak tűnik az elérésem.
Egyébként a költözés úgy zajlott, hogy reggel összepakoltam, áttekertem ide bringával, ami elég jó kis túra volt, főleg nagy volt benne az "advencsör" mert útkeresés is volt a programban. Majd mikor megjöttem, akkor megkaptam a kocsit, egy jó kis mazda kisbusz, valamiért a Kicsiék furgonjára emlékeztet, csak nem ráz úgy a kormány, és 2 literes benzines. Na mindegy, akkor ezzel hazakeveredtem szintén szépen lassan, mert sajna bevittek a levesbe, és ezzel nem mehetek arra amerre akarok, bringával ugye be lehet menni az egyirányú utcába, ezzel azért mégsem, mert nagy és piros, de mégsem tűzóltó autó. De ezen is túlestem. Viszont annyi cuccom van, hogy nem hiszem el, ha most kéne hazamennem komoly gondban lennék, és mekkorában leszek amikor majd megyek haza, de ezt majd akkor megoldom. Szóval bepakoltam a kocsiba, majd visszakeveredtem ide, aztán kipakoltam, ennyi. :)
Sanyi csinált bablevest, ami tök bableves izű lett, ez volt az első magyaros kaja amit itt ettem, ezek szerint lehet csinálni :) és: ÉS: itt lehet kapni PIROSARANYAT, igen, igen rendes MAGYAR univer tubusos pirosaranyat, csak nem ez van ráírva, de holnap csinálok mindenről fényképet házról, szobámról, pirosaranyról, csak mire feleszméltem sötét lett, és már nem lennének jók a képek.