A mai nap úgymond jó volt, nesze neked péntek 13, szóval tegnap vettem egy bringát 55 pénzért ami egész jó vétel volt, de defektes :( na ezt megcsináltam meg beállítgattam rajta dolgokat is, és már nem is tudtam használni csütörtökön, viszont ma azzal mentem suliba! és teszem hozzá, nem haltam meg, mert azért minden fordítva van, és az ember agya nem áll át olyan gyorsan. ÉS ezen kívül ma vezettem először autót Ausztráliában rögtön kettőt is, mivel megyünk holnap Albany-ba 2 napra és elhoztuk a bérautót, és valakinek haza kellett hozni Dusan kocsiját is, na ehhez volt szerencsém először(nissan pulsar). Természetesen bent a cityben béreltünk autót, úgyhogy rögtön a legnagyobb péntek délutáni forgalomban adódott lehetőség elsajátítani eme élményt, ami azért erősen ugrás a mélyvízbe, de szerencsére se magam se mást nem törtem össze, és marha jól esett végre vezetni, 7 éve nem volt olyan hogy nem vezettem két hétig, erre most hat hete nem ültem volán mögött, nekem aki függő ez igen nehezen telt, még szerencse, hogy más dolgok elvonták a figyelmem. Aztán még este elmentünk boltba amiből egy jó kétórás kocsikázás lett, és a bérautóval(nissan tyda) is volt szerencsém közlekedni, de úgy néz ki ennek a volánja mögött még azért fogok űlni a hét végén, mert sokat fogunk menni, és marha jó helyekre, szóval éljen, ezzel csak egy baj van, hogy autómata, és azt annyira nem szeretem a pulsar az manuál, csak az meg már félig szét van esve, de jó volt. :)
Aztán lesz sok kép legközelebb, legalábbis remélem, mert nagyon jó helyekre megyünk, ahol lehet kattigálni rendesen.